Hagyományőrzés a híd jelen és a múlt között. Nézzük meg miért is kell a hagyományt őrizni?

Hisz ez egy olyan dolog, amit nem lehet csak úgy ellopni. De viszont elhagyhatjuk, elfelejthetjük az állandó változó és rohanó vad világunkban, ahol a pénzhajhászás a legfontosabb, hogyha hagyjuk magunkat a megélhetés hálójába belekergetni s részese lenni egy kitalált fogyasztói társadalomnak. De maradjunk a hagyományoknál.

Elsősorban azt a tévhitet szeretném megdönteni, ami a köztudatban él. Hagyományőrzőnek lenni nem politikai hovatartozást jelent. Ősi múltunk hőseit és hőstetteit tartjuk melegen ebben a langyos jelenben. Miért fontos számunkra a régmúlt dolgokból meríteni?

Mert őseinktől kaptunk nyelvet, írást, életmódot, élettapasztalatot, egyszóval életet, melyet kötelességünk ápolni, óvni és megtartani. Elődeink reánk hagyott szellemi és fizikai örökségét kívánjuk megtartani. Ha kisebb időtávlatban gondolkodunk, akkor szüleink, nagyszüleink, dédszüleink, vagy esetleg ük szüleink örökségéről van szó. Kezünkben tartva reánk hagyott tárgyak, fénykép, levél stb. gyönyörű emlékeket idéznek fel bennünk (ez is egyfajta hagyományőrzés). De ha eleink szokásait vesszük fel, vagy hagyományait mi is átvesszük, ez is hagyományőrzés.

Ezek a szokások természetesek, mert oly kicsiny az időtávolság, és szoros a kötelék, mert emlékük bennünk él, hogy szinte kötelezőnek érezzük ezeket, a tetteket. Most képzeljük el ezt nagyobb távlatokban, nem egy-két emberöltőről van szó, hanem több száz esztendőről.

Az bizonyosan úgy van, hogy csak részben ragadja meg az emberek lelkületét, mert egyrészt nincs oly szoros kapcsolat, másrészt a történelem ködös asztalán sok emlék igen homályos vagy foltos, vagy azzá tették. Egy bizonyos, ha nyitott szemmel járunk, felfedezzük a napjainkban megbúvó régi dolgokat. Ezzel csak azt szeretném bizonyítani, hogy mi magyarok igenis legyünk büszkék magyarságunkra, általunk vagy inkább tudósaink, feltalálóink, orvosaink, íróink, költőink, hőseink által létrehozott művekre, mondákra.

Hisz ki-ki saját területén komoly sikereket ért el, amit a mai világban alapdologként használunk: számítógép, golyóstoll, C-vitamin, mi magyarok hoztuk be Európába a fehérneműt, amíg itt tógában jártak, nevünkhöz fűződik a kaftán (kabátszerű öltözék), vagy akár míg itt saruban jártak, mi már lapos sarkú háromnegyedes csizmában.

A népdalainkban, irodalmi műveinkben is jelen van ez a jelenség. Mi az, amire gondolok? Tények! Pl. nézzük meg a magyar népdalokat, nyelvezetet, szokásokat, ebben a sorrendben. Népdalok: ebben a szép hazánkban 200 000 népdalt tartanak számon ebből 80 000 már megjelent nyomtatásban. Evvel szemben Németországban, ahol a népesség 80 millió fő, mindössze 6000 népdalt tudtak összegyűjteni. Menjünk tovább. Nyelvezet: az Ómagyar Mária-siralom szövegét a mai napig értjük, olvassuk és értelmezzük, hiszen a szókincsét és szerkezetét mind a mai napig használjuk. Mert a mi nyelvünk megtartotta szerkezetét, azaz nyelvtanát. Sőt hajlandó idegen szavakat is befogadni, de nem hajlandó más nyelvekbe besimulni és beolvadni. Ezzel szemben Shakespeare műveit már csak fordító szótár segítségével tudjuk elolvasni. 440 év során ennyit változott az angol nyelv.

Szokások – karácsony: míg az emberek karácsonyt Jézus születéséhez kötik, addig mi őskövületű magyarok a Téli napfordulóhoz, vagyis a karácsonyhoz, vagy kerecsenyhez.      Itt van pl. húsvét: termékenység ünnepe. Miért is tartom annak? Aki kicsinykét jártas a magyar nép hiedelemvilágában az könnyen reá jön. A tojás, locsolás, vagy a nyúl a népi felfogásban mind a termékenységnek a jele. A fiúk meglocsolják a lányokat, hogy termékenyek legyenek, ezért a lyányok hímes tojást adnak a gondoskodásuk jeléül, s ezzel viszonozzák termékenységi jókívánságaikat.

Május elseje ez bizony nem a munka ünnepe. Miért is kellene a munkát ünnepelni? A természet ébredésének ünnepe. Egyre jobban megyünk vissza az időben a hagyományok révén, s a végén eljutunk ahhoz a korhoz, amit mi igazán képviselünk a barátaimmal (Zúgó Nyilak Történelmi Íjász Egyesület melynek elnöke: Farkas Gábor, s még meg kell említenem nagyszerű narrátorunkat Lozsi Géjzát. Égi kapunyitó dobkör): a honfoglalásnak nevezett és az azt megelőző korhoz. Bizonyára feltűnt, hogy honfoglalásnak nevezett kort említek. Igen, mert a mai kutatások alapján egyre több lelet, bizonyíték kerül elő. Egyes tudósok szerint már Árpád Vezér bejövetele előtt éltek ezen a földön magyarhoz hasonló, vagy magyar népek. Meg kell említenem László Gyula professzor urat, aki először kezdett ezzel az elmélettel foglalkozni, az ő elnevezése a „kettős honfoglalás elmélete”, ami azóta is megosztja a tudósok, kutatók, régészek táborát. Egy biztos, ha ily neves és ebben a témában jártas emberek foglalkoznak egy ilyen elmélettel, akkor ezt nekünk is komolyan kell venni.

Ezeket, az okfejtéseket hagyjuk meg a tudósoknak, kutatóknak. Mi csak maradjunk meg a történelmi tények mellett! Támaszkodjunk a leletekre és a reánk hagyott krónikákra, írásos emlékekre. Ezek a történelmi bizonyítékok számunkra fontosak, mert ebből tudunk hiteles képet tárni a bemutatók során.

Célunk a honfoglalásnak nevezett, és az azt megelőző kor (népvándorlás kora) minél hitelesebb felelevenítése. Még ami szorosan idekapcsolódik, ebben a történelmi korban maradva, a helyi leletekre támaszkodva az itteni ó életet szeretnénk rekonstruálni. Várpalota és környéke, beleértve a környező településeket Veszprémig bezárólag (Öskü, Ősi, Pét, Tés, Inota, Berhida, Sóly) már az ó kortól mozgalmas életet élt. Ezt bizonyítják a ránk hagyott épületek: (8-as úton még a mai napi álló úgynevezett római Gát, Inotán álló Árpád-kori körtemplom, ami állítólag előtte egy Római kori szent hely lehetett, . Öskün a kerek Templom, ez a falu már az ősidők óta lakott terület, ezt bizonyítják a Római kori kövek vagy akár az 1082. évi oklevélben említettek. Péten is hasonló templom alapjaira bukkantak, vagy akár a Berhidai templom, melynek boltozata a XIII. században épült. Sóly mezeje, ahol a német lovagok rajtaütöttek Koppány seregén. S ezek csak a honfoglalásnak nevezett korhoz állnak közel. Mert akár ha betévedünk a Bányászati Múzeumba, ott még mamutcsontokat is látunk. Vagy akár Bánta Puszta felett van egy külszíni kőbánya, ahol megkövült kagylókat, és csigákat találhatunk. Csupán csak ennyire érdekes Várpalota és környéke.

Egy cseppnyi odafigyelés, és ha nyitott szemmel és füllel járunk, az öregjeinktől elcsenhetjük a régi idők életét, szokásait. Szerintem öregjeink boldogan adják át azt a felhalmozott tudást, amit ők is az öregjeiktől kaptak. Valahogy ez az élet rendje. Mi csak levelek vagyunk az élet fáján, ami ősszel bevégeztetett, elvégezzük dolgunkat és lehullunk vissza a gyökérhez, s onnan újból kezdjük az élet körforgását. Remélem ezzel a kis történelmi túrával sikerült elkalauzolnom a tisztelt olvasókat. Bár rengeteg más dologra nem tértem ki, többek között, amit itt Várpalotán találtak, a Hun kori áldozati üstre sem, mely kb. V. századi lehet. Ez azért érdekes, mert ilyesfajta üstből nem sokat találtak a mai Magyarország területén, előfordulási helye többnyire Ázsia. Vagy akár a város határában terülő temető.

Mi így tisztelgünk őseink emlékei előtt.

S mikor kürtök hangja felharsan, és dobok dobbanása melengeti szívünk-lelkünk rezdülését, harci vezényszavakra emelődnek az íjjak és zúgnak a vesszők, akkor a mi lelkünk és őseink lelkei összeérnek a végtelen égi pusztán.

Áldás! Békesség! Nemzetség!
Őseink tiszteletére!

„Regös” Sziránszki József