A zene olyan kapukat nyit meg a lélek világában, amiket emberi mércékkel nem tudunk mérni. Az érzelem terén ezt úgy tudjuk elérni, ha a zene teljességével át tudjuk magunkat adni a semminek és közben a mindennek. A világegyetemet rezegtető erőkben megbújik a zene is, sőt egy alap alkotó ereje, egy olyan teljességet ad, egy olyan erőt, amivel eggyé tudunk válni a világgal.

A világgal való eggyé válás szinte megegyezik a teremtőhöz való visszafordulással, visszatéréssel. Miért is kell visszatérni a teremtőhöz? Visszafordulás egy alap életvitelhez, hisz mikor teremtődtünk az emberi élet is sokkal egyszerűbb volt. Nem vesztünk a jogszabályok, felesleges törvények útvesztőjében. Ma már ezt nem mondhatjuk el. Visszatérni a teremtőhöz egy olyan ősi életet keresni, ahol még a közösség ereje és hite egyet ért.

Ha visszanézünk csak tíz évet a falusi életben ez még jelen volt. Pl. építkezés, disznóvágás, gyermekszületés, temetés, ballagás, májusfaállítás, húsvét, karácsony, szüret, aratások, esküvő, tollfosztás, és még sorolhatnám. Egyfajta építőmunkát végeztek akkor öregjeink, lehet, hogy tudatosan, de az is lehet, hogy tudtukon kívül, ugyanis ezek az összejövetelek kiválóan szolgáltak arra, hogy átadják szellemi tudásukat az ifjú nemzedék számára, történetekben, mesékben, énekekben. Ilyenkor az ember szárnyalt, együtt gyermek, felnőtt egyaránt. Ezek voltak a közös tevékenységek; mai mondásunkban is benne maradt: „kellemeset a hasznossal”.

Az ember mikor a gondolat világában vágtat, elé tárulnak olyan dolgok, amit a mai életünkben csak néha emlegetünk. Legfőképpen akkor, ha bajban vagyunk, vagy ha kérni szeretnénk.

Létét kevesen ismerik el nyíltan, vagy valamilyen nevet adnak neki, amit különböző írásokból vesznek. Pedig igazából azt kell megérteni, hogy nem a neve, a formája, a nyelvezete a fontos, mert hát az egész világot teremtette, gyakorlatilag az egész világmindenség a része.

Ami reánk vonatkozik az az, hogy tiszta szívből cselekedjen az ember. Ha bármit is tesz, őszinteségből, tiszta szívből tegye azt. Ezért kaptuk egyéniségünk mellé a lelkiismeretet, a dühöt, haragot, a vágyat, a szerelmet, a bánatot, a kíváncsiságot stb. Folyton keressük, kutatjuk a dolgok mi-értségét. Mi kis saját világunkban képzelgésekből is tápláljuk elménk minden idegrezdülését. Próbálunk mindennek arcot, szint, alakot, formát adni.

Az elsődleges és legfőbb dolog a rendeltetése, miért is alakult ki? Másodlagos, hogyan tudjuk magunk szolgálatába állítani? Hát egyelőre így működik az emberi elme.

A teremtődés tényét el kell hogy fogadjuk, sőt mindenek felett tiszteletben kell tartanunk mások életét, és lehetőség szerint segíteni úgy hogy a világ, és a segített kárára ne legyünk vele. Ezen felül a hálaadás is ide tartozik szorosan, mert mindent a természetből veszünk el, ami azt jelenti, a teremtő testéből vagy kertjéből.

Nem csak kérni de adni is szükséges, mert a világot mozgató erők ebből tevődnek össze. Gondoljunk bele mennyi energia szükséges, ahhoz, hogy így működjön a világ. Ebből a működő világból hangok szivárognak ki, s ezekből a hangokból lészen majdan a zene, mely lelkünk mélyébe hatol, anélkül, hogy észrevennénk.

Hopp! Már bennem is van a dallama, rezgése, élete. Zenével a legkönnyebb átadni egy másik embernek azt az érzést, ami éppen bennem van. Szavakban ez úgy nem talál el, ha azt mondom, hogy: őszinte cselekedettel élj, mert ha nem teszed, akkor az egész életed sivár lesz.

Ez vers formájában így néz ki:
„Van úgy, hogy a szívekben nem áll meg a fény.
Van úgy, hogy íz lélekben harcolni kemény.
Van úgy, hogy az emberben gyengül a remény.
Van úgy, hogy önmagunkban a fájdalom él!”

Ha ehhez még zene is párosul, akkor igazán át tudjuk ezt adni teljes valójában. A zene a világból tevődik össze, és oda jut vissza. Lélek kapujának kulcsa, s kitárul elénk egy teljesen határtalan világ, ahol a fizikai és szellemi határok megszűnnek, és tart mindaddig, amíg a zene.

Ha már el tudjuk érni azt a szellemi szintet, hogy nem kell zene ehhez a különleges állapothoz, az azt jelentheti, hogy megértünk a következő szint lépésére. Mert hogy tudnánk megérteni a világot, ha nem fejlődünk hozzá? A fejlődést segíti a zene, mely egy tudatos lelkiállapotból eljuttat bennünket egy tudaton kívüli állapotba (révületbe), ahol lefejtődnek rólunk gátjaink, s megszűnnek a szellemi határok.

Ha jobban megfigyeljük az ember viselkedését a zene átélése közben, teljesen ki tud fordulni magából, ez hozhat agresszív, de hozhat nyugodtabb, megfontoltabb viselkedést is magával. Ha persze örömöt vagy bánatot, akkor sírást, vagy a világot a mellemhez való ölelést válthat ki.

Eleink pontosan tudták hogy kell ezeket az érzéseket átadni, és hogy kell megszólítani a hallgató közönséget. Nincs is annál nagyobb öröm mikor az ember fia zenél és a szemben ülő úgymond hallgatóság, de inkább nevezzük zeneutazónak, teljesen át tudja élni az előadóból kiáramló érzéseket. Már találkoztam ilyen jelenséggel, s először szorongás fogott el, miért is sír a velem szembeülő embertestvérem, de majdan látom azt az érzést a szemében, ami az én lelkemben vagyon, így már értettem mi is az.
Ezt tudja művelni a zene a lélekkel.

Ha hagyjuk magunkat sodródni a pillanatnyi érzéssel, akkor elérhetjük a lélek azon kapuját mely az új világot, rejti maga mögött. Légy bátor merj érezni, hogy barangolhass az érzelmek világában. Légy érzelmes s fogd a másokból jövő, örömet, bánatot, s fájdalmat. Csak így maradhatunk, az érdemes névre, mint ember.

„Regös” Sziránszki József